Az Intersoft Hungary Kft. az Intersoft Csoportot holdingként összefogó cég. Elsődleges feladata a Cégcsoport stratégiájának meghatározása, a cégek kompetenciáinak összefogása, tevékenységük összehangolása, azon projektekben, ahol a nagyvállalati kapacitás és komplexitás megkívánt, tevőleges részvétel a projektirányításban.
Az Intersoft Hungary Kft. vezetésével a Cégcsoport üzleti inkubáció néven szolgáltatáscsomagot állított össze elsősorban újonnan induló, innovatív, ún. start-up vállalkozások számára. Az inkubáció ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy a vállalkozás számára biztosítjuk azt az informatikai, vállalatirányítási és pénzügyi rendszerekből álló környezetet, amelyben zavartalanul fejlődhetnek. Ügyfeleink egységes szerkezetben, szolgáltatásként vehetik igénybe a szolgáltatáscsomag egészét vagy részeit, a hardverektől a standard szoftvereken át az egyedi fejlesztésű rendszerekig. A szolgáltatás volumene minden esetben a vállalkozás méretére szabott, így elkerülhetők a felesleges beruházások, de az átmeneti kapacitáshiány okozta nehézségek is. Az újonnan alapított vállalkozás így nyugodtan koncentrálhat termelő, értékesítő vagy éppen szolgáltató tevékenységére, az inkubátor biztosítja a szükséges szolgáltatásokat és védi a digitális vagyont; egyúttal kontrolling eszköz is a vállalat irányítói és a befektetők kezében.
Az Intersoft Hungary Kft. által kidolgozott megoldás különlegessége, hogy ezt a komplex szolgáltatást a Cégcsoport olyan biztosítási konstrukcióval kiegészítve kínálja, amely egyszerre szavatolja a Megrendelő számára a szolgáltatás biztonságát (felelősségbiztosítással) és a digitális vagyon biztonságát is. A két biztosítási terméket magyarországi bejegyzésű biztosító társaság kínálja.
Az inkubátor részeként kialakított informatikai rendszer az SaaS (Software as a Service) modellre épül, azaz elsősorban a Cégcsoport által fejlesztett és forgalmazott szoftvereket a Megrendelő által igényelt időben, mértékben, szolgáltatási szerződés keretében bocsátjuk rendelkezésre. Ügyfeleinknek így nem kell megvásárolniuk a szoftver licencét, nem kell a frissítés problémájával foglalkozni, mindössze üzleti folyamataik igényeit a kellő pontossággal felmérni. A szolgáltatás része a futtatáshoz szükséges hardver szintén bérleti konstrukcióban történő biztosítása is. Legyen szó újabb munkaállomások vagy nagyobb szerverkapacitás biztosításáról, az inkubátorban mindez rendelkezésre áll, a szükséges üzemeltetési kapacitással egyetemben. A környezet akkor is rugalmas, ha az üzleti folyamatok csökkenő informatikai támogatást igényelnek. A szolgáltatás mértéke – és ezzel együtt természetesen az ára is – mindig az Ügyfél igényeihez igazodik.
Az Intersoft Hungary Kft. műhelyében készül az üzleti inkubáció modelljének brand formájába foglalt kidolgozása, amelynek elkészülte után a szolgáltatáscsomag más szolgáltatók számára is elérhetővé válik. Ezzel az innovatív lépéssel az Intersoft Hungary Kft. hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a magyar kis- és középvállalati szektorban egyre nagyobb számban születhessenek eredményesen működő, versenyképes vállalkozások.


